Egyszerűen lenyűgöző számomra a kivitelezők fantáziája, ahogy lazán, szabadon kitalálnak és megalkotnak egy ülőgarnitúrát. Természetesen minden emberben más ízlés világ lakozik, mégis néha azt érzem erre fittyet hányva élnek az alkotói szabadsággal. Megtekintve a Palmera sarokgarnitúrát nagyon jól látszik, ahogy itt a kényelem volt a fő fókuszban. A háttámlák dőlés szöge is úgy helyezkedik el, amitől láthatóan egy igen ellazult állapotba kerülhetünk majd. Az érzést fokozza még az ülőrész keménysége mely éppen olyan komfortos, hogy rövid időn belül nem igazán kívánunk kiszállni belőle. Hely a nyújtózkodásra akad majd rengeteg, mert a széllessége és magassága is a mai modernkori picit elnagyzolt bútorvilágot képviseli. Ettől persze kifogástalanul illeszkedik bármilyen stílusú otthon nappalijába, fűszerezve megjelenésével az összhangot. Szövet anyaga bizonyítottan a magas színvonalat képviseli.
A megpróbáltatásokat bírni fogja majd hosszú éveken át.
Különleges megoldás a minden második háttámlán fellelhető reluxa fejtámla, mely egyértelműen kényeztetésünkre hivatott a gyerekek tuti összevesznek majd rajta… Persze nekik felajánlhatjuk majd, hogy kicsomagoljuk a Palmera sarokgarnitúra ágyazható tulajdonságát, ezzel is egy óriási ugráló terepet varázsolva számukra. Aggodalmunk, miszerint ha elfáradnak ki hol fog aludni egy csapásra megszűnik, hiszen helyben vannak és el is szendereghetnek rajta. Ha kell, az ágyneműt a tartójából csak könnyedén előkapjuk. Színe kellemes és szolid, ami más bútorokkal is harmonizál majd. Lábai a természetes hatást keltik amellett, hogy tökéletes támaszkodást ad bútorunknak.
Furfangos megoldás a jobboldal végén elhelyezkedő puff jellegű rész, mely nincs háttámlával ellátva. Külön érdekesnek tartom, ahogy egyben, de mégis kicsit külön részként jelenik meg. A Palmera sarokgarnitúra megjelenését kedvünkre fokozhatjuk egy színesebb párnahuzattal, vagy a hidegebb estékre odakészített élénkebb színű pléddel. Fáradt estéinken vágyódni fogunk otthonunk melegébe, ahol dédelgethetjük magunkat nagyszerű bútorunk pihe puha tetején. Hátra dűlve relax fejtámlákat magunk felé fordítva kihasználni a pillanatok tökéletes varázsát. Ne maradjatok le róla, pár darab van készletünkben. Személyesen várunk Titeket sok szeretettel bútoráruházunkban.
Méret: 230 x 210
Palmera sarokgarnitúra mérete: 230 x 210 cm
További sarokgarnitúra kínálatunk itt található