sarokgarnitúra

Meccsnézés és a sarokgarnitúra

sarokgarnitúra kínálatunkat megtekintheti ide kattintva!

Szerettünk volna kedvezni a női olvasóinknak is ezzel a kifejezetten férfi témával, ezért mindenképpen érdemes elolvasni bárkinek. Na, de a viccet félre téve, ez a cikk most tényleg a férfiakhoz szól első sorban, viszont talán nők is kaphatnak némi ihletet egy kis praktikus gondolkodásmódhoz. Nős, először is kinek mi jut eszébe először, ha meghallja azt a szót, hogy férfi? Nekünk a következőek: meccs, sör, önfejűség, én majd megcsinálom, holnap megcsinálom, ígérem.

Picit lehet, hogy fura ezt így mindet egy sorban elolvasni, viszont, ha először ez ugrott be, akkor nincs mit tenni. Mi viszont szeretnénk inkább az első kettőre koncentrálni egy kicsit, a meccsre és a sörre. Férfiaknak milyen programjaik vannak? Megyünk a fiúkkal meccset nézni, megyünk a fiúkkal iszogatni kicsit vagy akár ennek a kettőnek a kombinációja. Szerintünk utóbbi a legnagyszerűbb. Ellentétben a nőknek: megyünk vásárolni, megyünk kávézni, beszélgetni egy kicsit. Gondoljuk, hogy férfi szemmel össze sem hasonlítható ez a két úgynevezett programcsalád és valószínűleg egyik fél sem igazán cserélne a másikkal. Maradjon tehát mindenki a sajátjánál, mi is maradunk a meccsnézés és iszogatás résznél.

sarokgarnitúra

Kétségkívül remek szórakozás, viszont ehhez nem kell gyakorlatilag sokat fizetni,

hiszen ha a baráti társaságból valaki rendelkezik egy tágas sarokgarnitúrával, akkor lényegében csak a sör kerül pénzbe. Igen, jól olvasta mindenki. Nem véletlenül írtunk sarokgarnitúrát a kanapé helyett. Itt szeretnénk felhívni mindenkinek a figyelmét a praktikusságra, hiszen egy sarokgarnitúra eleve tágasabb és több embert ki tud szolgálni, tehát ilyen alkalmakra meglehetősen remek tud lenni. Egy piros pont a sarokgarnitúra javára.

Továbbá ugyanolyan kényelmes tud lenni akár, mint egy heverő vagy kanapé, csupán válogatni kell és körültekintően szétnézni a választékok között. A következő piros pontot pedig egyértelműen a sokoldalúsága miatt adjuk neki, hiszen lehet használni családi ebédek, összejövetelek esetében is, ellentétben egy heverővel mondjuk. Mi mindenhez alkalmas még? Hát itt képbe kerülnek a női olvasunk is, hiszen ideális kávézgatásokra, teázgatásra.

Remek tud lenni ugyanakkor kártya partik esetében, különböző társasjátékok játszása esetében.

Amíg egy heverőhöz egy kisebb dohányzó asztalt tudunk elképzelni, addig a sarokgarnitúrához inkább egy közepes nagyságút, amelynek lehet állítani a méreteit igény szerint. Meccsnézéshez viszont továbbra is a dohányzóasztalt tudjuk elképzelni, tehát ilyen alkalmakkor félre lehet azt tenni. Miért is? Hát azért, hogy a férfiak kényelmi szintjén ne essen csorba, és ha valakinek kedve támad, akkor tudja rendesen kinyújtani vagy éppen felpakolni a dohányzóasztal szélére.

Tudjuk, hogy utóbbi miatt nem leszünk népszerűek a női olvasók körében, de hát valljuk be, ez már-már a meccsnézési tradíció része, mint egy jól behűtött sör vagy a haverok. Ezek alapján tehát mi azt javasoljuk, hogy aki csak teheti, gondolja meg, hogy sarokgarnitúrát vesz vagy egy heverőt. Amennyiben nagy a baráti társaság és gyakran van ehhez hasonló összejövetel, akkor mindenképpen a sarokgarnitúrára szavazunk. Lehet például olyat kapni, amelyik kihúzhatós, így pedig még a kényelem szempontjából is csillagos ötös választás lehet.

De ha vágyik némi extrémitásra is, akkor például be lehet olyat is szerezni, amelyiknek van pohártartója, természetesen ez remek lehet, a sörözés esetében. Akkor lehet olyat is kapni, amelyik rendelkezik személyenkénti leengedhető kartámlával. Ez is tovább tudja fokozni a kényelmet. Ilyen extrák mellett pedig azt gondoljuk, már mindenki el is feledte a jó öreg heverőt.

fehér sarokgarnitúra

Sarokgarnitúra – hova tegyük?

Egy háznak a berendezése bizony nem is feladat, sőt mondhatni piszok nehéz, hiába is gondoljuk azt előtte, hogy áh, ez semmiség.

Nem véletlenül kap egyre nagyobb teret a lakberendezés, mint szolgáltatás. Nagyon sokan például olyan sarokgarnitúrát vásárolnak az adott helyiségbe, amely oda vagy nem illő vagy sokkal inkább hasznos tudna lenni a lakásnak egy másik részében. Mi, azt javasoljuk, ha már vásárolunk, illetve úgy döntünk, hogy saját magunk szeretnénk kialakítani a lakásnak a stílusát, illetve kiválasztani a bútorokat, akkor szenteljünk egy kicsit több időt a vásárlási előkészületekre. Például, nagyon fontos, hogy tudjuk, hova szeretnénk venni a sarokgarnitúrát, nem szabad úgy vásárolni menni, hogy sarokgarnitúrát szeretnénk vásárolni, aztán majd csak valamelyik szobába jó lesz.

Mi szeretnénk megkönnyíteni, illetve egy kicsi segítséget nyújtani ez ügyben és pár gondolatot írunk, hogy a lakásnak egyes részeibe milyen sarokgarnitúrát érdemes választani. Tehát a játék neve: Mondd meg, hogy a lakásod melyik részébe szeretnél sarokgarnitúrát vásárolni, mi pedig megmondjuk, hogy milyet vásárolj.

Az egyik legnépszerűbb helyiség, ahova egy sarokgarnitúra vásárlása szükséges, az a nappali.

Nos, talán ide is a legkönnyebb vásárolni sarokgarnitúrát, ugyanis nagyon nem fogunk melléfogni egyetlen típussal sem. Egy nappaliban általában szoktak tévézni, beszélgetni, lustálkodni, itt fogadják a vendégeket, szoktak kávézgatni stb. Törekedjünk arra, hogy ez esetben olyat válasszunk, amely az adott helyiség méreteinek a függvényében tágas, tehát jó, ha az több személyes. Érdemes akár ki is próbálni, hogy milyen, kényelmes-e vagy sem. A filmnézés, tévénézés miatt jó, ha olyat választunk, amelynek van lábtámasza vagy leengedhető. Attól függően, hogy ki mennyire érzékeny a stílusra és design-ra, nem árt, ha odafigyelünk arra is, hogy kapunk mellé párnát vagy sem. A párnára ugyanis biztosan szükségünk lesz majd a filmnézés, tévénézés során, valamint dekorációs eszköznek sem utolsó, viszont ha nem kapunk a sarokgarnitúrával együtt, akkor nem biztos, hogy külön be tudunk szerezni olyat, amely színárnyalatban a legjobban passzol hozzá.

Egy másik népszerű hely a lakásban a sarokgarnitúra szempontjából, a háló.

Nagyon sokan gondolkodnak úgy, hogy ők bizony imádnak esténként, az ágyból tévét nézni, viszont ehhez szükségük van a lehető legjobb kényelemre és helyre. Ezért nem ritka, hogy tágas sarokgarnitúrát vásárolnak, amelyet természetesen ággyá lehet alakítani. Így este egy valóságos birodalmuk lesz a kényelem és alvás szempontjából, viszont nap közben pedig megmarad a hálóban is a tágas tér és így nyugodtan lehet készülődni reggelente a munkába menet előtt. Sőt, a családosok körében is népszerű, hiszen nem ritka, hogy lefekvés után a gyerek nem tud aludni és átmegy a szülőkhöz egy kis szeretetért, ebben az esetben pedig jól jön a tágas hely, amely akár a csöppségekkel való játszásra is alkalmas.

Ha már a családnál tartottunk, akkor mindenképpen meg kell említeni a gyerekszobát.

Ide rendkívül jó választás lehet a kisebb sarokgarnitúra, amely ággyá alakítható. Fontos a gyerekeknek ugyanis a tágas tér, hiszen főleg kicsi korukban ugrálnak, szaladgálnak, mászkálnak. A sima ágy pedig ez esetben értékes területeket vehet el tőlük. Nem gyakori a gyerekek körében a tévénézés sem nap közben. Ez is számukra sokkal kényelmesebb lehet egy sarokgarnitúráról, mint egy sima ágyról, amelynek nem annyira kényelmes a hát-, illetve kartámlája vagy éppen nincs is ilyenje. Gyerekszobába azonban nem javasoljuk a bőr sarokgarnitúrát, inkább szövet, illetve itt lehet bátor a színválasztás, a legjobb, ha minél vidámabb színek között válogatunk.

sarokgarnitúra

sarokgarnitúra

A sarokülő

Már régóta a családunk része volt ez az öreg kanapé. Nászajándékba kaptunk a nagybátyáméktól, hogy tudjunk min aludni az új lakásunkban.

Ez volt az első közös bútordarabunk. Szép darab volt, bordó szövet borította és ízléses kis díszpárnák dobták fel. A maga idejében nagyon divatosnak számított. Azóta eltelt 10 év. Ez az idő szegény kanapét nagyon megviselte. A lábai a sok tologatást eléggé megsínylették, a szövetét pedig nem csak a múló percek, hanem a sok tisztítószer is kikezdte, amiket a ráömlött ételek és italok eltüntetéséré használtunk. A díszpárnákról már rég leszakadt az összes gomb. Ezeket vagy valamelyik házi kedvenc rágta le desszert gyanánt, vagy a gyermekeink tépték le egy izgalmas játék hevében.

Egy ideje már fontolgattuk, hogy beszerzünk egy új ülőgarnitúrát, csak nem tudtuk eldönteni, hogy milyen legyen. A férjem meg volt elégedve az egyszerű kanapékkal, én viszont sarokülőt vagy, ahogy a nagyvárosban mondják, sarokgarnitúrát szerettem volna. A gyerekeknek teljesen mindegy volt a forma, nekik egyedül az számított, minél nagyobb felületű legyen, hogyha Robinson-osat szeretnének játszani, minél több felfedezésre váró rész tartozzon a szigetükhöz.

A hatalmas, puha párnák mindannyiunknak fontosak voltak, csak más-más szempontból.

Én a vendégek miatt szerettem volna, hogy nálunk mindig kényelembe tudják helyezni magukat. Párom szerette a földön fekve nézni a TV-t, de ehhez elengedhetetlen volt a magas alátámasztás a fejéhez. A gyerekek pedig bunkerépítési szempontból preferálták a méretesebb darabokat. Szín tekintetében is egyet tudott érteni a család. Homokszínre gondoltunk, mert az mégsem fehér, így a kosz kevésbé látszik meg rajta, de mégis szolid és ízléses, valamint a lakatlan sziget sokkal hitelesebb ezzel a színnel, mint például egy hupililával. Az is meghatározó volt, hogy ággyá alakítható legyen, hogyha a gyerekek egyik kis barátja, vagy netalántán egyszerre több vendég is nálunk alszik, akkor kényelmes fekhelyet biztosíthassunk. Nekem az is számított, hogy a huzat mosható legyen, de ne kelljen sokat pepecselnem a bútor ápolásával. Nagyjából ilyen elképzelésekkel vágtunk bele az új ülőgarnitúra keresésébe.

Először az interneten böngésztünk, hátha megtaláljuk a tökéleteset és nem kell kimozdulnunk itthonról emiatt.

Vagy legalább pontosabb elképzelésünk lesz arról, hogy milyet szeretnénk. Az egyik honlapon találtunk egy sarokülőt, ami mindannyiunknak tetszett, azonban rájöttünk, hogy jobb személyesen is megnézni a leendő ülőgarnitúránkat, ha igazán hosszú távra tervezünk és számít a minőség is. Így kerekedtünk fel egy szombat délelőttön és vetettük be magunkat az autóba, hogy 3 óra kocsikázás után végre megláthassuk új barátunkat. Az ülőgarnitúra szaküzlet a főváros közelében volt, mi pedig vidékről érkeztünk, ezért az eladó elsőre nem tudta mit kezdjen a sarokülő kifejezéssel. Pár másodperc morfondírozás után rájött, hogy mi így mondjuk a sarokgarnitúrát.

Mosolyogva elnézést kért és máris mutatta az általunk kinézett sarokülőt. Odamentünk, megtapogattuk, kipróbáltuk, a gyerekek pedig máris neki álltak egy teszt-bunker építéséhez, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy ez tényleg a megfelelő választás-e. Mikor a kicsik biztosítottak minket arról, hogy a sarokülő kiállta a próbát, eldöntöttük, hogy megvesszük. Az eladó kedvesen mosolyogva tájékoztatott minket a szállítás menetéről és még tisztítási praktikákkal és jó tanácsokkal is ellátott minket.

Boldogan mentünk haza régi kanapénkhoz, hogy elbúcsúztassuk és helyet csináljunk az új jövevénynek.

sarokgarnitúrák:  ide kattintva!

Amikor az ember valami szépet akar venni a lakásba, akkor több dolgot is mérlegel. Például, hogy illik-e az adott bútor a helyiségbe, praktikus-e, el fog férni avagy sem stb. Nekem mindezek szempontok mellett fontos az is, hogy mennyibe kerül, ezért nem is olyan egyszerű a választás. Főleg, ha bejön a képletbe az is, hogy nős vagyok és van két gyerekem. Így esett meg, hogy bár én nem terveztem beszerzést ezen a téren mostanában, az asszony egyszerűen kész tények elé állított, amikor közölte: veszünk egy sarokgarnitúrát. Nem egy kis sezlont, kanapét, ülőalkalmatosságot, nem, neki sarokgarnitúra kell. Miután a fent felsorolt kiválasztási szoftvert lefuttattam az agyamban és az eredményhez hozzáadtam azt az egyszerű tényezőt, hogy nem szeretnék elválni egy bútor miatt arra az egyszerű következtetésre jutottam, hogy meg kell venni, nincs mese.

Hogy miért pont ezt álmodta meg, arra egyszerű volt a válasz:

“Mert láttam egyet a neten, gyorsan lemértem a méreteit és pont jó lesz ide.” Ennyi erővel én is mondhattam volna, hogy én is láttam Dania Ramirezről egy képet a neten, ahol olyan pózban terül el egy fehér bőr sarokgarnitúrán, hogy nekem nem az jutott róla eszembe, hogy rohannom kell bútort venni. Mellesleg én is megmértem a nőt a szememmel, majd ránéztem a szobánk egyik szentélyként is funkciónáló szegletébe, ahol a totem helyett az esküvői képünk áll és én is azt a következtetést vontam le, hogy jó lesz ide. Mármint a jelenlegi nő helyett….

De hát az ember inkább beadja a derekát. Oké, megvesszük, csak hagyjál lógva. Sőt együtt megyünk el kiválasztani. Nos, ez utóbbi inkább praktikus, mint egyszerű emberi együttérzés. Ugyanis végignézve a lakáson számos olyan tárgyat találtam, amely most már “pont jó oda”, de amikor el kellett érte menni, másfél órát álló helyzetben szócsatázni az asszonnyal, hogy mennyibe kerül és hogy a fenébe fogjuk ezt hazavinni….de hát idekerültek valahogy.

Ez is csak azt bizonyítja, hogyha a feleségem eldöntötte, hogy sarokgarnitúra kerül a nagyszobába, akkor én bármilyen észszerű érvet felhozhatok ez ellen, mindenképpen alulmaradok a harcban. Ja és bár az előbb mondtam a legrosszabb esetet, hogy esetleg beadja a válópert, ha nem érvényesül az akarata, arról persze csak sejtelmesen teszek említést, hogy abban az esetben, ha megkapja amit akar, elég hálás szokott lenni. És ezt ki is mutatja. Nos, ez sem elhanyagolható tényező, ha a bútorvásárlás hosszú távú következményeit nézzük, ugye….

Szóval ott tartottam, hogy megyünk bútort venni. Ismerve a feleségem felkészültségét, az egy dolog, hogy megnézett egy oldalt és megtetszett neki az adott dolog.

Mivel olyasmit akarunk venni, ami nagyban meghatározza a lakás illetve a szoba összképét illetve ehhez még hozzájön az, hogy a barátnők előtt is villogni kell, hogy “be-be-be, nekünk van új bútorunk, nektek meg nincs”, ezért a kellő alapossággal és körültekintéssel fogja ezt a vásárlást kivitelezni. Lefordítom. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem annyiból áll a vásárlás, mint a legtöbb férfitársam elképzeli. Mármint, hogy megvan a cucc, oké, irány a pénztár aztán az árukiadás. Ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor ezt abba a kategóriába helyezném, mint amikor az ember lemegy kenyérért. Áááá, dehogy…

Először is: ahhoz, hogy a megfelelő darabot kiválasszuk (számomra érthetetlen okból) kisebb piackutatást kell végeznünk telefonon a barátok körében összesen 2 óra beszélgetést keretében. Azt hogy a telefonszámlát ki fizeti, hagyjuk is. A piackutatás abból áll, hogy:

  • Képzeld, veszünk egy sarokgarnitúrát a férjemmel.
  • Mi meg szekrényt vettünk az Örs Vezér téren, hát oda többett nem megyek!
  • Miért? (Innentől még 25 perc)

Vagy:

  • Elegem van az ágyunkból, úgyhogy jobb, ha lecseréljük valami szebbre.
  • Miért nem vesztek egy sarokgarnitúrát?
  • Na pont erre gondoltam én is! Képzeld….(további 30 perc)

És így tovább.

Miután a piackutatásból maximum annyi tudott meg, hogy hova ne menjen és mit ne vegyen, már csak azt kell körvonalazni, hogy hova megyünk és mit veszünk.

Ekkor jön a második fázis: kutatunk a neten. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy célzottan, hatékonyan és gyorsan megkeressük, amire szükségünk van. Nem, közben kis facebook csetelés, meg “jaj, mit fözzek ma, tegnap láttam a tévében ezt a kaját, de nem tudom, hogy kell, keressük már meg a receptet” és “de cuki ez a kisgyerek a videóban, Apuci, nézd!”….soroljam???

Tehát a korábban említett okok miatt türelmesen kivárom a meglátogatni kívánt boltok listáját, melynek (szerintem) tartalmazni kéne az adott bútor vagy ülőkád, vagy jelen esetben sarokgarnitúra nevét, árát kb. méretét, de nem, mert “úgy is körül akarok nézni egy kicsit”. Egyszerű az útvonalterv számítás:

(Adott bolt megközelítéséhez szükséges idő + felesleges információkérés helyetti beszélgetés ideje) x gyermek általi nehezítő tényező = szükséges idő

Tehát ha az adott képletbe behelyettesítjük az adatokat, nagyjából kijön, hogy 3 bolt meglátogatása egy napos családi program.

Nem minthogyha nem menne meccs a tévében, vagy a haveroknál már nem tizedjére mondanám le a pókerezést, esetleg csak lazítanánk otthon egy kicsit. Mint említettem, első a család, meg a béke, ezért áldozatot hozok és jó pofát vágok egy olyan “sarokgarni-TÚRÁHOZ”,amit én egyszerűen lerendeztem volna egy látogatásból, beszélgetés mentesen és gyerekmentesen. De hát ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor mondom, mintha kenyeret vennék a boltba….nem emberek, el kell menni, ki kell bírni, mert a végén a béke mellett még hálás is lesz a nő, de ezt már mondtam, nem?

Szóval harcra fel, gyerekülés, váltás gyerekruha, pótcumi, szupervegytiszta műanyag cumisüveg (“-Ez mind kell? – IGEN!!!”), aztán már indulhatunk is. A gépjárművel igen sokban hasonlítunk egymásra, például abban, hogy bár belül egy erőmű van a motor helyén, a kaszni eléggé kopott és furcsa design elemeket tartalmaz. No meg van egy olyan tulajdonsága, ami miatt minden utazás izgalmas: rossz az üzemanyag jelzője. Tehát sose lehet tudni, melyikünk adja fel előbb, a kocsi vagy én. Esetleg mindketten.

Első bolt. Hát igen, olasz bútor, gondolák…meg olyan árszínvonal, hogy egyből keresi a szemem a részletfizetési lehetőségeket.

Dehát a terv szerint járunk el, ezért minden olyan dolgot megkérdezünk, ami hozzájárul az idő múlásához és egyben ahhoz, hogy már reggel 11-kor elkezd felmenni a vérnyomásom, pedig csak egy kávét ittam. Persze eredmény zéró, de megint szereztünk témát a korábban emlegetett barátnői csevejekhez, amit megint ki fizet, ugye? Második bolt. Ez nem is igazán bolt, hanem egy katalógus élőben.

Mert ugye van olyan, ami már majdnem jó lenne, de nincs abban a színben, nem fér be, vagy “hát vannak kisebb hibái a bőrhuzatnak, de ez csak egy kiállítási darab, a raktári az original, csak 4 hét múlva érkezik a szállítmány, tessenek már előleget hagyni nálunk”. Tollas a hátam vagy mi?

Persze közben gyerektényező is van. Etetni kell, meg kéne teremteni a légkört, hogy tudjon aludni is a kocsiban, de az Istennek se akar, de ha nem alszik, akkor meg hisztis lesz….ááá, feladom. Sodródok az árral és a kommunikációm szépen lassan butul lefele a felhasznált szavak tekintetében, amint válaszul szánok a nejemnek, mert ha nem felelek, az is baj. Első szint: “Persze drágám, igazad van.” Második szint: “Persze drágám.” Harmadik: “Persze.” Utolsó és ez kitart már a nap végéig: ‘Ühüm.” Csak találja már ki végre, hogy melyik sarokgarnitúra lesz a befutó, mert az esélyeim arra, hogy elcsípjem az esti meccset, óráról-órára drasztikusan csökkennek.

Van Isten. Megvan. Ez az. Nemcsak jó a szín, a méret, a funkciók, még van is raktáron és még ki is szállítják,

mert hát az én kocsim nem teherautó. Az ára sem vészes. Vagy már délután 4-re eljutottam arra a szintre, hogy bármit megadnék, hogy vége legyen a túrának. Mindegy, a végeredmény (és ez a nap poénja), hogy ez az a sarokgarnitúra, amit kinézett magának a neten. Csak akkor tudnám, hogy miért nem ide jöttünk elsőnek és minek kellettek a felesleges körök. És bár azt hittem, hogy ezzel végetért a kálvária és nem kerül ez a téma terítékre még egy jó ideig, mikor hazaérünk, benyögi:

“Tök jó, hogy megvettük, de nem néztünk hozzá dohányzóasztalt. Na mindegy, majd jövő héten megbeszéljük azt is.” Istenem, nem igaz…..

sarokgarnitúra

Weisz-Fanni-piros-ülőgarnitúra, sarokgarnitúra

AZ ÚJ SAROKGARNITÚRA TÖRTÉNETE

Kedvesemmel másfél éve voltunk együtt, amikor úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk. Szerencsére a családban volt elfekvőben egy apró, budapesti kertes ház, ami épp kihasználatlanságtól szenvedett, így úgy döntöttünk megmentjük. Elkezdtünk terveket készíteni, hogy milyen állatokat fogunk tartani, mit fogunk termeszteni és, hogy tudunk bejárni az egyetemre a legköltséghatékonyabban. Beszéltünk a családdal, szervezkedtünk és végre eljött a várva-várt pillanat, amikor először megpillanthattam jövendőbeli otthonunkat.

Mikor megérkeztünk, elfogott a bizonytalanság. A telek hatalmas volt, és mindent embermagasságú gaz borított. A fák is alig látszódtak ki, bár azt hiszem ez nem is volt akkora baj, mert sírhatnékom támadt volna a beteg, metszetlen növények látványától. Amikor végre sikeresen átvágtuk magunkat a házig, újabb sokk következett.

A ház tele volt lomokkal, pókhálókkal, molyrágta dióval és mindent átitatott a rég nem lakott házak dohos lehelete. Nem mertem semmihez hozzáérni, mert féltem, hogy ezt a szagot sose fogom tudni lemosni magamról. Csináltunk pár fényképet, megnéztük a hátsó kertet, majd sietősen távoztunk. Nagyon csalódott voltam, bár nem tudtam miért, hiszen ennél többet nem várhattam.

Útközben viszont Bálintnak sikerült meggyőznie, hogy sok fantázia van ebben a helyben és, ha rendbe tesszük a házat, remek otthont tudnánk kialakítani és végre valóra válthatjuk az álmunkat, elkezdhetünk gazdálkodni. Visszagondolva: teljesen igaza volt.

Ezután kemény munka következett, de szerencsére a család is támogatott minket, ki anyagilag, ki munkával.

Szeptemberre a ház csillogott-villogott a tisztaságtól, a lomok kikerültek, a „füvet” lenyírtuk és az egész helyet az otthon melege lengte körül. Az első állatunkat is elhoztuk végre, egy 8 hónapos, édes kis kölyökkutyát, aki mindig boldogan követett minket, akár merre mentünk. A bútorok is régi fényükben tündököltek, de azért még mindig volt olyan darab, amit nem szívesen használtam, mert enyhén még mindig érezni lehetett rajta a régi korok szagát. Ilyen volt például a 2 kanapé és az ágy.

Minden este másikon aludtunk, hogy kipróbáljuk, melyik a legalkalmasabb a pihenésre.

Őszintén bevallom, egyiken se tudtam álomra hunyni a szememet. Az ágy matracán egy nagy horpadás volt, így mindig középre gurultam, a falhoz szorítva ezzel Bálintot. Az egyik kanapé túl keskeny volt és kemény, a másik viszont büdös volt és mindig attól féltem, hogy mikor mászik ki a résekből valami élőlény. Ez nem mehetett így tovább, új fekhelyet kellett szereznünk. Szerencsére a nagyszüleim eladott nyaralójából örököltünk egy kanapét, már csak ide kellett szállítani. Pár napon belül ez is sikeresen megtörtént apának köszönhetően, így végre az igazak álmát aludhattam.

Már egy hónapja nyugalomban éltünk, amikor egy nap kutyasétáltatás közben furcsa, sírdogáló hangra lettem figyelmes. A hang irányába vezettem Kökényt, aki feszülten figyelte a mellettünk lévő kerítést. Közelebb mentem, benéztem és egy apró kiscicát vettem észre az avarban. Gyorsan hazarohantam, elengedtem a kutyát és visszasiettem a kerítéshez, ami mögött a kis árvát találtam. Próbáltam érte benyúlni, de a beton alapzat túl magas volt, így nem értem el a keservesen nyávogó csöppséget. Hát mit volt mit tenni, átmásztam a kerítésen és kihoztam a tenyérnyi kiscicát.

Pár napon belül már vígan rohangált a lakásban kutya és cica, hol egyik kergette a másikat, hol pedig fordítva.

Menta (így neveztük el az apróságot) egyre gyakrabban próbált feljutni a kanapéra hozzánk. Természetesen ez kezdetben nem ment neki valami jól. Apró karmait a szövetbe mélyesztve próbálta felküzdeni magát a csúcsra, de általában hangos nyávogás kíséretében szánkázott vissza a földre. Mi pedig nevetve biztattuk újabb próbálkozásra.

Sajnos a kanapé nem lehetett túl boldog, mert öreg, narancssárga szövetén mély barázdákat szántottak az éles kis karmok, amik később ki is szakadtak. Szerencsére a pici gyorsan belejött a mászásba, sőt, néhány hét múlva már könnyű szerrel ugrott fel a kanapé bármely pontjára, így nem tett kárt a régi bútorban.

Egy ideig nyugodtan éldegéltünk, minden bútor biztonságban volt (kivéve a szennyes kosár, mert Menta azon szerette élesíteni a karmait…)

Aztán hozzánk került Szuszi. Ő egy általában kedves vizsla lány, de vannak dolgok, amiket nehezen visel el. Ilyenek például a macskák. Sajnos ezt saját bőrünkön (vagyis inkább Menta bőrén) tapasztaltuk. Amikor először meglátta a kiscicát sivítva rontott rá. A bútorok borultak, a poharak törtek, de szerencsére a cica gyorsabb volt, így beiszkolt a hálószobába, mi pedig rázártuk az ajtót. Itt kezdődött a kb. egy hónapig tartó tortúra.

Ez idő alatt Szuszi általában kint volt a kertben, pihent, játszott Kökénnyel és rohangászott. Menta pedig nyugodtan élhette tovább életét a házban. Egy nap viszont Szuszi nyüszítve sántikált oda az ajtóhoz. Kimentem megnézni mi történt vele és szörnyedve tapasztaltam, hogy egy fadarab állt a talpába. Nyomban állatorvoshoz vittük, aki 1 hét pihenést tanácsolt a kis betegnek. Így Szuszi a házba kényszerült. Unalmában gyakran csócsálta a szerencsétlen kanapé sarkait, összeszőrözte alvás közben és a karmait köszörülte az üléseken minden egyes nyújtózás során.Mikor már láttuk, hogy már nem tudjuk befoltozni a kanapé sérüléseit, pénz hiányában úgy döntöttünk letakarjuk egy pokróccal. Így talán kevesebb kár keletkezik rajta és az eddigi harci sebeket se látják a vendégeink. Ez a módszer remekül működött. Az élet szép volt, nyugodt és már teljesen otthonunknak éreztük a kis zugot.

Karácsony tájékán viszont rossz hírt kaptunk a családtól. Úgy döntöttek eladják a házat, így szeptemberig ki kell költöznünk.

Nagyon elszomorodtunk és kétségbe estünk. Nem tudtuk hová mehetnénk. Néztünk olcsóbb eladó házakat, de mind messze volt az egyetemtől, fel kellett volna újítani és hitelt kellett volna felvennünk ahhoz, hogy meg tudjuk venni. Albérletben is gondolkodtunk, de arra jutottunk, hogy akkor inkább a hitelt törlesztjük, mert a bérleti díj kész rablás. Próbálkoztunk a család meggyőzésével is, hogy legalább addig maradhassunk, amíg én befejezem a mester képzést, de hajthatatlanok voltak.

A helyzetünk kilátástalannak látszott. Már az is szóba került, hogy mindketten hazaköltözünk a szüleinkhez, de ez az ötlet nekünk egyáltalán nem tetszett.

Amikor már teljesen feladtuk a reményt, hogy jó és költséghatékony megoldást találunk, kaptunk egy remek lehetőséget. Egy családi cukrászda tulajdonosa felajánlotta nekünk, hogy a 3 hektáros telkére költözhetünk, (amiből körülbelül 1 hektár gyümölcsös) ahol egy gyönyörű ház is van, ráadásul az egyetem is viszonylag könnyen megközelíthető. Az egészben az volt a pláne, hogy mindössze a rezsit kell fizetnünk, a bérleti díj pedig a terület rendben tartása és a termett gyümölcs bizonyos részének beszolgáltatása.

Ez a lehetőség lángra lobbantotta a bennünk égő halvány reménysugár szikráját. Másnap már ki is látogattunk a területre, hogy felmérjük a lehetőségeket. Amint kiszálltunk az autóból elemi erővel söpört el minket az érzés: ez a tökéletes hely számunkra. A levegő friss volt és édes, a fák roskadoztak a különféle gyümölcsöktől, hatalmas szabad terület volt, ahol az állataink legelhetnek (nem a kutyákra gondolok, ha nem a kecskékre és birkákra).A ház pedig maga volt a csoda. A nappali fényárban úszott és az egész birtokot beláthattuk a plafonig érő ablakaiból és még kandalló is volt benne, aminek melegében télen feltöltődhetünk majd. A fürdőszobában volt zuhanyzó és kád is, sőt még bidé is. A konyhában indukciós főzőlap és beépített sütő tette könnyebbé a dolgos háziasszony mindennapjait. A hálószobában pedig hatalmas, beépített gardróbszekrény várta, hogy elnyelhesse a ruháink sokaságát.

A szerződés megkötése olyan gyorsan történt, mintha az égiek is ezt a sorsot szánták volna nekünk.

Bálint rögtön talált munkát a közeli kertészetben, én pedig babyszitterként helyezkedtem el.

A költözés is egész jól ment, egy körben el tudtuk vinni az összes holminkat. Bár ez lehet nem volt a legjobb ötlet. Kedves, narancssárga kanapénk az egyik teherautó rakterébe került, egy doboz ragasztó társaságába. Ez sajnos nem volt jó párosítás, mert az egyik bukkanónál a ragasztó kinyílt, a következő éles kanyarban pedig ráfolyt a bútorra.

Amikor kipakolásnál észrevettük, hogy mi történt, már nem volt mit tenni. A folt menthetetlen volt. Szerencsére a kanapé hátulján keletkezett a hiba, de így is feltűnő volt, mert a kanapét nem tehettük közvetlenül a falhoz, mert akkor nagyon üres lett volna a hatalmas nappali. Ráadásul nem tudtuk, merre forgassuk. Ha az egyik irányba néz, akkor a kandallóval van szembe, de nem látjuk a TV-t, ha pedig filmet szeretnénk nézni, akkor pedig furán mutat, hogy nem a kandalló felé fordul.

Végső kétségbe esésünkben úgy döntöttünk, hogy veszünk egy új kanapét, amiről nézhetünk filmet is, de a kandallóhoz is oda tudunk fordulni, ezt pedig a falhoz toljuk. Így bőven lesz fekhelyünk, ha vendégeink jönnek és itt is alszanak, a nappali teljes terjedelmét is ki tudjuk használni és végre új bútorral bővülhet a készletünk.

Szerencsére anya révén ismertem egy kedves bútorboltos fiatalembert, aki örömmel segített nekünk megtalálni álmaink kanapéját.

Először a bolt honlapját tanulmányoztuk át, hogy legyen elképzelésünk arról, hogy mi az, ami mindkettőnknek tetszik. Abban biztosan voltunk, hogy sarokgarnitúrát szeretnénk, hogy a TV-kandalló kérdés megoldódjon. Az is fontos volt számunkra, hogy ággyá alakítható legyen a kiválasztott sarokgarnitúra, hiszen gyakran fogadunk vendégeket, akik általában másnapig nálunk tanyáznak.

Szín tekintetében több szabadságot engedtünk meg magunknak, így szóba jött a kék, szürke, fekete és a bordó is. Számított még az is, hogy legalább 5 évet kibírjon, és ne legyen túl drága, mert a költözés így is erősen meglátszódott a bankszámlánkon.

Amikor végigértünk a honlapon hirdetett termékeken és kiválogattuk azokat, amik szóba jöhetnek, ellátogattunk a Budapest túl felén lévő ülőgarnitúra áruházba. Amikor beléptünk a fotocellás ajtón elállt a lélegzetünk. Az üzlet hatalmas volt, 2 szintes és amerre a szem ellát, mindenütt ülőgarnitúrák várták, hogy kipróbáljuk őket. Nyomban nekiláttunk megkeresni a számunkra tetsző sarokgarnitúrákat. Mindegyiket végigmértük, kipróbáltuk és kikértük szakértő barátunk véleményét. Hosszas fontolgatás után a választásunk egy sötét és világos szürke részeket is tartalmazó sarokgarnitúrára esett. Minden kritériumnak megfelelt, ráadásul ez volt a legolcsóbb és a legkényelmesebb is.

Fizetés után boldogan távoztunk az üzletből, mert tudtuk, hogy egy igazán remek döntést sikerült hoznunk.