bőr ülőgarnitúra

A bőr ülőgarnitúra jellegzetességei

Amennyiben úgy döntünk, hogy bőr ülőgarnitúrát vásárolunk, akkor természetesen szép számú választék áll a rendelkezésünkre. A legnépszerűbb bevonatú ülőgarnitúrák a szövet, bőr, bársony stb. Mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége, a maga sajátossága. A választásunk természetesen számos szempont alapján kell, hogy történjen. Ilyen például az adott helyiség stílusa, falak és bútorok színe, illetve stílusa, továbbá a helyiségnek a mérete is fontos. Mi, ebben a cikkben viszont most kizárólag csak a bőr ülőgarnitúrákról szeretnénk részletesebben írni, aztán ennek alapján majd el tudják dönteni a kedves olvasók, hogy el tudják-e képzelni a mindennapokat bőrbevonaton vagy sem.

Valódi bőr ülőgarnitúráinkért kattintson ide!

Nagyon sok ember azért hanyagolja a bőrbevonatot, mivel azt gondolja, hogy sokkal hidegebb, mint például a szövet.

Természetesen hidegebb, ezzel nem vitatkozunk, de nem akkora mértékben. Sőt, ez lényegében a régmúlt időkre érvényes, ugyanis akkor a cserzési eljárás még nem ütötte meg a napjaink színvonalát. Manapság azonban, a bőrbevonatú ülőgarnitúrák csak elsőre tűnnek hidegnek, mivel utána felveszi a test melegét. Csupán pár másodperc az idő, ami alatt felmelegszik, mivel a szigetelő és hőmérsékletkiegyenlítő levegő a rostok és a sejtek között lappang. E miatt remek pára- és hőkiegyenlítő szerepe is van. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy gyakorlatilag bármilyen alacsony minőségű bőr is sokkal hamarabb tudja felvenni a testhőmérsékletet, mint a műbőr, amely egyáltalán nem tud alkalmazkodni a testhőmérséklethez.

Továbbá visszatérve a bőr hidegségére, sok emberben ez már-már beidegződés, viszont ez is a régi idők hagyatéka.

Akkor ugyanis gyakran készültek termékek olyan bőr anyagokból, amelyeknek a felülete erősen lefedett, szinte teljesen zárt felületű volt. Ennek következményen pedig nehezen tudta átjárni a pára, illetve levegő. A bőr ülőgarnitúra esetében még oda kell figyelnünk arra is, hogy mekkora szintű napsugárnak tesszük ki, ugyanis kárt okozhat a bőrbevonaton. Általában kifakítja, illetve elszínezi és kiszárítja azt. Ezért nem is javasoljuk, hogy olyan helyiségbe vegyen bőr ülőgarnitúrát, ahova mindig erősen besüt a nap.

Tény, hogy folyamatosan az idő haladtával fakul a bőr, viszont a nap ezt nagyon fel tudja gyorsítani. Erre remek példa a nem védett, fedetlen, természetes bőr, amely már 220 órányi ibolyántúli sugárzás után szembetűnően megfakul. Azonban nem csak a nap tehet kárt, hanem a meleg is. Például nem javasoljuk, hogy bőr ülőgarnitúrát vásároljon, ha azt fűtőtest közelébe akarja elhelyezni, ugyanis a túlzott meleg miatt is hamarabb fakulhat és károsodhat.

Amennyiben mégis fűtőtest közelében helyezte el a bőr ülőgarnitúrát,

akkor javasoljuk, hogy többször ápolja, mint normál esetben! Sajnos nemcsak kifakulhat, hanem a festett része elkezdhet töredezni is egy idő után. Ez mind nagy mértékben tudják befolyásolni a bőrbevonatnak az élettartamát. Tudni kell a bőrről, hogy a cserzési folyamat során tartósítják, amelynek következtében normális körülmények között ellenáll minden romlási és bomlási folyamatnak.

A felületvédő kezelés pedig a tartósabbá és értékállóbbá teszi azt. A baktériumoknak nem lehet otthona, illetve a molyokat is távol tartja. Ajánlott ugyanakkor távol tartani a szennyeződésektől. Amennyiben beívódnak, akkor megtámadják a szálakat, illetve azokat törékennyé teszik, ez pedig természetesen a tartósság csökkenéséhez vezet. Mi nem javasoljuk például az erős vegyi anyagok, tisztítószerek használatát sem. Reméljük tudtunk pár hasznos információval szolgálni.

Milyen színű bőr ülőgarnitúrát válasszunk?

Általában aki, bőr ülőgarnitúrát szeretne vásárolni az mindenképpen úgy gondolja, hogy ez által szeretne adni a minőségre. Az adott helyiség hangulatára, jellemére is. Ezzel mi is egyetértünk, viszont nagyon sok esetben nem mindig olyan árnyalatú bőr ülőgarnitúrát vásárolnak az emberek, mint amilyen egyébként jól mutatna az adott helyiségben. Napjainkban ugyanis már kapható számos színárnyalatban bőr huzattal rendelkező ülőgarnitúra. Ilyen lehet például a világos barna, sárga, sötétzöld, vörös, bordó stb. Tehát nem kell ragaszkodnunk a már-már unalmasnak mondható fekete, illetve barna színhez is. Persze, nem azt mondjuk, hogy az nem jó, hanem ha a helyzet, illetve a lakásnak a stílusa, színösszetétele megengedi, akkor lehetünk merészebbek is. Ez, persze, nagy mértékben tud függeni a lakás stílusától, ahogyan írtuk, de sokkal inkább a színvilágtól. Általában jó, ha nem keverjük a meleg színeket, a hideg színekkel és megmarad mindkettő a saját térfelén.

Nos, például adott számunkra egy nappali.

A napjaink felfogása szerint általában a nappalik falai egyszerű, világos, könnyed színárnyalattal rendelkeznek, hiszen a sötétebb, agresszívabb komor hangulatot tud kölcsönözni. Tehát akár mondhatni, hogy a fal színe semleges vagy, ha például világos barnával rendelkezik, akkor érdemes ebben az árnyalatban gondolkodnunk. Ehhez a színhez mehetnek a világosabb, matt színű bútorok, illetve választhatjuk mellé a barnás-sárgás árnyalatú bőr ülőgarnitúrát. Ugyanakkor konyhák esetében főleg régebben nem volt ritka jelenség, hogy a zöldnek valamilyen árnyalatával festik ki a konyhát. Ha oda szeretnénk bőr ülőgarnitúrát, akkor remekül passzolhat majd a sötétzöld, matt színű, sőt sokkal jobban, mintha a feketét választanánk.

Egy olyan nappaliban, ahol női uralom van, egyértelmű, hogy nyugodtan választhatunk vörös, bordó színű bőr ülőgarnitúrát.

Általában ezek jól passzolnak a modern stílusú, illetve retró stílusú nappalikhoz is. Azonban ez esetben ügyeljünk arra, hogy milyen színekkel párosítjuk. Illetve jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy például a fal tüdő színre festésével milyen összképet keltünk, nem lesz-e esetleg az már romantikus stílusú és sokak számára túl nőies. Azonban tény, hogy a vörös bőr ülőgarnitúrával remek forró, vidám hangulatot tudunk teremteni a lakásban. Sőt, napjainkban egyre inkább elterjedtebb az eklektikus stílus, amelynek nagy vonalakban a lényege, hogy más stílusirányzatból átvesz jellegzetességeket és azokból hoz létre egy saját, egyedi összképet.

Tehát, ez esetben a nappali közepére rakhatunk egy bordó vagy vörös bőr ülőgarnitúrát, kiegészítve ezt hasonló színárnyalatú díszpárnákkal, illetve egyéb dekorációs tárgyakkal. Ezen stílus esetében fontos, hogy az összkép végül jó legyen, ezért mindenképpen ügyelni kell itt is, hogy milyen színt párosítunk mivel. Ha vidám színeket szeretnénk, akkor nyugodtan hozzá lehet még párosítani a sárgának különböző árnyalatait, illetve fehéres, vajszínes, szürkés árnyalatokat is. Sőt, a mogyorószínnel sem valószínű, hogy melléfogunk.

A klasszikus, barna, illetve fekete színű bőr ülőgarnitúrákat javasoljuk azoknak, akik szeretnének minimál stílust kialakítani.

Továbbá ezen színek közül is igyekezzünk kiválasztani, a minél visszafogottabbat és olyat, amely lehetőleg nincsen semmilyen mintázat vagy csak nagyon apró. Lényegében a fekete és sötét színek bármivel passzolnak, ezért kiegészítők terén nagyon mellé sem tudunk lőni, viszont mi javasoljuk, hogy a fal színének válasszon valamilyen egyszerű világos színt. Ilyen lehet például a vajszín, szürkés árnyalat, fehér.

Bőr ülőgarnitúra amely nálunk azonnal szállítható, így nem kell várakoznia.