CU7 ülőgarnitúra

Minőségi szövettel kapható u alakú ülőgarnitúra. Habszivacsból készült ülőfelülete igazán kényelmes. Az árukészletünk folyamatosan változik, ne maradjon le erről a bútorról, várjuk érdeklődését mindennap!A legjobb tudásunk szerint mindenben készségesen segítünk Önnek.

Kategória: Címkék: ,
Leírás

CU7 ülőgarnitúra U-alakú rugós kivitel, habszivacs kárpitozás.

Nem mondanám, hogy egy hétköznapi megjelenéssel bír, hiszen az első pillanatra is úgy érezzük, hogy „váuu, ez igen robosztus”, ami vitathatatlan is. Semmiképpen nem ajánlanám kis terekbe, mert  tényleg egy nagy, széles, lehetőségekhez képest még magasnak is mondhatnám bútor darab.

Már az is, hogy egy U alakú kialakítása van, részben picit elhatárolttá mutatja a térben, ezért kár lenne szűkíteni akár egy kisebb teret még jobban.

Tapasztalatunk szerint elegáns és modern, újépítésű házakba, lakásokba viszik a lakberendezők, persze ez nem zárja ki a lehetőséget, hogy bárhol megállja a helyét, bármilyen környezethez illeszkedhet.

Komoly és elegáns megjelenése ellenére, a kettős színhatás kifejezetten ad neki egy játékos külsőt, amitől nem lesz teljesen komor vagy hétköznapi. A párnák kétoldali színe lehetőséget ad nekünk arra, hogy kedvünk szerint forgassuk őket, akár egyszínre vagy váltakozva. Örömmel látom, hogy a méretezés sem egységes, ezzel is megtörve az unalmasságát, mely a standard méreteket illeti, avagy az egyformaságot.   Ha jobban megnézzük a szárnyakat abban is megjelenik a fantázia színes világa, hiszen egyik vége szürke a másik fekete ezzel is kiemelve a kettős színhatást, finoman ezzel is éreztetve a könnyed eleganciát.

Minőségi szövetből készült, természetesen ennek is köszönhető a tökéletes megjelenés, a profi külső.

Extra stabil bútor az U alaknak és tömörségének köszönhetően, a felület alatt habszivacs található. Kellemes elhelyezkedést biztosít a számunkra, akár hosszabb időre is. Figyelem felkeltő még a vásárlók számára az ülőgarnitúra majdnem hogy észrevétlen mintázata. Amennyire egyszerű, annyira különlegesség teszi magát a felületet, képzeljük el anélkül, mondhatnám egy kis túlzással, hogy snassz lenne az ülőfelület. Hiába, van az a mondás „a kevesebb, néha több”, azt gondolom ebben az esetben ez tökéletesen így is van.

Cu7, mely legalább hét személyes, erős, stabil, kényelmes, elegáns, minőségi, extravagáns, játékos de mégis jó megjelenésű. Színes vagy komoly. Bármiről is legyen szó, de tökéletes döntés és választás.

Érdeklődjön személyesen vagy telefonon az aktuális készletről.

Amennyiben megnézné további ülőgarnitúra kínálatunkat kattintson a bordó linkre.

Információk
Tisztelt Érdeklődők!
Szeretnénk néhány fontos információt megosztani Önökkel a termékeinkkel kapcsolatban. Az Outlet Bútoráruházunk büszkén kínálja a legjobb minőségű bútorokat, és szeretnénk elmagyarázni Önöknek néhány dolgot a termékeink változatosságával kapcsolatban.
Véletlenszerű kínálat: A bútorainkat számos különböző gyártótól és beszállítótól szerzünk be. Ez azt jelenti, hogy a készletünk folyamatosan változik, és a termékek kiválasztása egyedi lehet. Az outlet termékek tekintetében nem rendelkezünk állandó kínálattal, és a termékek mennyisége és típusa az aktuális készletünktől függ. Sok kiállított bútor ugyanakkor rendelhető különböző szövetekkel és valódi bőrrel is.
A bútorokat gyakran véletlenszerűen és korlátozott számban szállítjuk be. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak a legfrissebb és legváltozatosabb termékeket kínálhassuk, hanem azt is, hogy lehetőséget adjunk Önöknek arra, hogy egy-egy terméket megtalálják, ami máshol kifutó termék volt. Ezeket a termékeket személyesen megtekintheti bútoráruházunkban.
Kövessék nyomon a változásokat: Ha találnak egy olyan bútort, amelyet nagyon szeretnének, javasoljuk, hogy ne várjanak túl sokáig a vásárlással és érdeklődön előtte, mielőtt ellátogatna hozzánk! Az általunk kínált termékek gyorsan elfogyhatnak, és nem biztos, hogy ugyanazt a terméket később is megtalálják nálunk. Emellett érdemes személyesen eljönni hozzánk, hogy kipróbálhassa a kiállított termékeinket élőben is.
A feltüntetett ár mindig az alapárat tükrözi, ami sok esetben már az ágyazható funkciót is magában foglalja. Ugyanakkor extra funkciókkal különleges szövetekkel, valódi bőr esetében jelentős eltérések lehetnek.
Köszönjük, hogy Outlet Bútoráruházunkat választották! Bármilyen kérdésük vagy észrevételük van a termékeinkkel kapcsolatban, kérjük, vegyék fel velünk a kapcsolatot. Mindig itt vagyunk, hogy segítsünk.
Köszönjük, hogy velünk van, és reméljük, hogy megtalálja az álmai bútorát a látogatása alkalmával!
kipróbálná a bútort?
Nálunk megfoghatja, kipróbálhatja a legtöbb bútort, sőt sok esetben akár azonnal elszállíthatja, vagy kérhet házhozszállítást is, amit az egész országban tudunk biztosítani. Mielőtt autóba ülne egy konkrét bútor miatt, javasoljuk szíveskedjék érdeklődni a termék meglétéről, mert az utolsó darabos bútorok esetében elfogyhat azalatt az idő alatt is, amíg Ön megérkezik hozzánk.