Létezik ideális kanapé?
Létezik ideális kanapé?
Az ember, illetve egy család életben a nappali egy központi szerepet játszik általában, illetve azon belül is a kanapé. Ott ugyanis minden családtag, ismerősök, barátok megfordulnak. Általában a vendégeket is ott szokták fogadni, valamint szabad időben pihenni, kikapcsolódni is remek helyiség tud lenni. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy egy nappali hogyan van kialakítva, mennyire tágas, hány ember tud befogadni, milyen stílusa van, milyen a hangulata. Az előbb felsorolt jellegzetességeket pedig talán a legnagyobb mértékben a kanapé tudja befolyásolni.
Ugyanis eleve ennek a mérete meghatározza azt, hogy még mennyi hely marad a helyiségben, illetve azt is, hogy mennyi ülőhely van.
A kényelmi szintje pedig befolyással tud lenni a hangulatra is, mivel, ha kényelmes, akkor valószínűleg maga az embernek sem lesz panasza erre és felhőtlenül át tudja magát adni a társaságnak. Itt jön azonban képbe az, hogy emberek vagyunk, illetve az, hogy nem vagyunk egyformák, hála a Jó Istennek. Ahogyan az egyik népszerű kabaré jelentben szerepel. Létezik olyan kanapé, amely mindenki igényeinek megfelelő? Szerintünk nem, viszont tudunk adni pár tippet, amellyel elég közel lehet kerülni az ideálishoz.
Kanapé és ülőgarnitúráinkat megtekintheti ide kattintva
A kanapé tehát legyen legalább 3 személyes, a kiválasztásakor pedig hanyagoljuk a szélsőségesebb stílusokat.
Ne legyen se retro, se túl modern. Általában a modern stílusúak között érdemes keresgélni. Az anyagát tekintve hanyagoljuk a bársony, bőrborításokat, illetve ne legyen túlmintázva sem. A kényelem talán a legfontosabb pont, ezért azt javasoljuk, hogy mindenki próbálja meg belőni az arany középutat, tehát ne legyen se túl kemény, se túl puha. Ha már máshogy nem megy, akkor próbáljanak ki néhány kanapét és az alapján el lehet dönteni, hogy nagyjából hol is van az aranyközépút. Egy jó pont lehet továbbá a leengedhető kartámla.
Így akár minden egyes személy teljesen kényelembe helyezheti magát, viszont meg van a lehetősége arra is, hogy a nagyobb hely miatt ne engedje le a kartámlát. A kényelemnek egy másik fontos eleme, hogy a ágyazható kanapé legyen , illetve átalakítható alvásra alkalmas állapotúvá. Ezt már a praktikussághoz is tartozik, hiszen ha átutazóban van nálunk valaki, akkor egy ilyen kanapén kényelmesen aludhat éjszaka egyet. Egy további piros pont az is, ha rendelkezik kicsi kerekekkel, amelyeket természetesen igény szerint lehet lezárni.
Ez egy praktikus, hasznos kis funkció lehet, hiszen így lényegében könnyen lehet mozdítani, amerre csak szeretnénk. Különösen akkor jöhet ez jól, ha csak egyedül vagyunk a lakásban és nincsen, ki segítsen a számunkra.